Kemény terepen is vezettük az újszülött márka, az Ineos első modelljét, az ős-Land Rover Defender „szellemi utódjának” tartott Grenadiert.
Működik a kémia
A vegyipari óriáscég, az Ineos alapító-tulajdonosa Sir Jim Ratcliffe már 2016-ban megpróbálta megszerezni kedvenc terepjárója, az éppen akkoriban kifutó Land Rover Defender gyártósorait, de nem járt sikerrel, pedig pénze bőven lett volna rá. Nem adta fel, csapatot toborzott, új márkát alapított, és az egykori legendához hasonló, de minden elemében új, veretes technikájú terepjárót tervezett, amit kedvenc londoni pubjáról Grenadier-nek nevezett el. A gyártást eleinte Wales-ben képzelte el, de a sorok 2022 őszén végül a franciaországi Hambach-ban, egy a Mercedestől megvásárolt egykori Smart-üzemben indultak el. A tervezett éves darabszám 33 000, a gyárban már ma is több mint 1300-an dolgoznak, de a létszám hamarosan tovább nő.

Beszállítók
A motorok (3,0 l-es soros hathengeres turbós benzines és dízel) a BMW-től érkeznek, az alapáras nyolcfokozatú bolygóműves automata ZF gyártmány, az összkerékhajtás pedig az osztrák Magna Steyr munkája. A formát az Ineos vezető dizájnere, Toby Ecuyer rajzolta a Defenderéhez hasonlóra, de az eredmény nem egyszerű másolat. A szerkezeti felépítés is a Land Roverét idézi, elöl-hátul merevtengelyek (tekercsrugókkal), acél létraváz, állandó összkerékhajtás, difizárak, Tremec-gyártmányú központi difi, felező, és részben könnyűfém karosszéria. Ratcliffe sallangmentes, robosztus és egyszerűen karbantartható autót akart, hibrid hajtásláncról, pláne elektromosról szó sem lehetett.
Egyelőre két újrakalibrált BMW motorból lehet választani, ahogy írtuk mindkettő soros hathengeres, turbós és 3,0 l-es. A dízel 249, a benzines 286 LE-s. A gázlómélység 80 cm, a vontatható tömeg 3,5 tonna.
Dagonyatúra
A teszt első napján benzinest vezettünk Skócia és Anglia határán, a Badlands vidékén, lápok és erdők világában; a tesztautókra feláras BF Goodrich All Terrain gumikat szereltek. Az út nagy részét Off-Road üzemmódban tettük meg, ez kicsit szabadabbra állítja az ESP-t és némi kipörgést is megenged. A központi difit lezárva a legmélyebb sárdagonyából is kimásztunk, de a vizes mohás-füves felületeken így is nagyon kellett figyelni, nem véletlenül hívják ezeket a részeket a helyiek „zöld jégmezőknek”. Az ilyennel borított meredek domboldalakon leereszkedve elég volt bekapcsolni a lejtmenetvezérlőt, és a Grenadier magától kézben tartva a tapadást finoman legurult. Az egész túrán mindössze egyszer kellett bekapcsolnunk a tengelyi difizárakat, a felezőt sosem használtuk!
A dízel
A teszt második napján egy dízellel indultunk a vízi sebességi világrekordok híres helyszíne, a Coniston Water felé, mély tőzeglápos mezőkön át, őrült szélben, vízszintes esőben. Szükségünk is volt a dízel 550 Nm-es nyomatékára; gyakran a differenciálházak is a sárba süllyedtek, de a tengelyi zárakat itt sem kellett használnunk. Ezekre csak akkor volt szükségünk, amikor egy kőbányában kijelölt terepszakaszt kellett teljesítenünk. Itt voltak olyan pillanatok, amikor csak átlósan két-két kerék fogott talajt.
Kicsit megéreztük a merevtengelyek korlátait is, az autó nagyon erősen dőlt és billegett, de kimászott innen is. A nap utolsó próbatételeként átkeltünk az apálykor ilyen terepjárókkal járható Morecambe-öblön. A jó 10 km-es út előtt a következő tömör utasításokat kaptuk túravezetőinktől: terep üzemmód, központi difi zárva, felező ne0m kell, (mert fontos elkerülni a kerekek kipörgését). Pontosan tartsuk a kijelölt irányt, kerüljük a hirtelen kormánymozdulatokat és semmilyen körülmények között se álljunk meg. Ha valaki elakad, ne próbáljunk neki segíteni, mert mi is beragadunk az iszapba, majd a szervezők kimentik a bajbajutottakat. Végig izgultunk, nagyon pontosan és lassan vezettünk, de átértünk és senki sem akadt el!
A Grandier karosszériája, alváza a legkeményebb terepeket is zörgés, és nyikorgás nélkül tűrte, de akkor is meglepődtünk, amikor országútra értünk. A veretes futómű meglepően puhán viselkedett. Kanyarodási oldaldőlése persze viszonylag nagy, de ennél feltűnőbb volt a kifejezetten terepezésre áttételezett, globoidcsigás szerkezetű kormánymű érzéketlensége: sokat kell forgatni a kormányt és a középállás is bizonytalan, ami a nagysebességű egyenefutást is lerontja kicsit. Egyébként az autópályázás sem okoz gondot, a motorok ilyenkor is csendesek, de a szél és a gördülés hangos.
Ineos Grenadier változatok
A Grenadier egyelőre kétülésesként és ötüléses változatban készül, háromféle felszereltséggel: Utility Wagon, Trailmaster és Fieldmaster, – kétüléses csak az alapkivitelből kapható, alapesetben lemezelt hátsó oldalfalakkal. Minden modell hatlégzsákos, és van ESP-je is, de a ma szokásos vezetőasszisztensek egyelőre mind hiányoznak. Az Ineos mérnökei szerint minden piacon hozzák majd a kötelezően előírt minimumot, de az aktív biztonsági segédek többsége – az autó jellegéhez igazodóan – később is feláras marad. Érdekesség ugyanakkor, hogy minden változatban alap vízleeresztő dugókkal felszerelt padlóborítás.
A magasabb szinteken megjelenik a bőrülés, az elektromos tükörbehajtás, és a tolatókamera is, miközben csörlőből és vonóhorogból többfélét is lehet választani. Már itt a duplakabinos pick-up változat, és hamarosan egy kisebb modellel egészül ki a kínálat, ebből már lesz akkus-elektromos. Állítólag üzemanyagcellás prototípusokon is dolgoznak már, hiszen az Ineos vegyi üzemei évente mintegy 400 000 tonna hidrogént termelnek.
Az Ineos Grenadier műszaki adatai | ||
Benzinmotor | Dízelmotor | |
Hengerűrtartalom [cm3] | 2998 | 2993 |
Furat x löket [mm] | 82,0 x 94,6 | 84,0 x 90,0 |
Teljesítmény (LE/kW) [1/min] | 286/210 (4750) | 249/183 (3250-4200) |
Nyomaték (Nm) [1/min] | 450 (1750-4000) | 550 (1250-3000) |
Hengerszám/szelepszám | 6/24 | |
Befecskendezés | Közvetlen | Közös csöves |
Feltöltés | Turbó | Dupla turbó |
Sebességváltó [fokozatok száma/üzemmód] | 8/automata | |
Felfüggesztés (elöl/hátul) | Merevtengely tekecsrugók/Merevtengely tekercsrugók | |
Fékek (elöl/hátul) | Hűtött tárcsák/tárcsák | |
Hossz x szélesség x magasság [mm] | 4896 x 1930 x 2036 | |
Tengelytáv [mm] | 2922 | |
Szabad hasmagasság (mm) | 264 | |
Comagtartó [l] | 1152-2035 | |
Üzemanyagtartály [l] | 90 | |
Menetkész tömeg [kg] | 2665 | 2740 |
Fogyasztás (WLTP) [l/100 km] | 12,9-15,3 | 10,1-11,8 |
CO2 [g/km] | 293-346 | 263-308 |
Gorsulás (0-100 km/h [s] | 8,6 | 9,9 |
Végsebesség [km/h] | 160 |
Xavier Daffe/Le Moniteur automobile, Autobest